Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Antigoné

2010.01.02

   Antigoné

Történelmi, politikai háttér: A Perzsa Birodalom az ie. VI. században leigázta Elõ-Ázsiát és megindult Hellász ellen. Az idegen hódítók megállításának feladatát Athén és Spárta vállalta magára. Ie. 490-ben Miltiádész vezetésével gyõzelmet arattak Dareiosz perzsa uralkodó seregei felett, de tíz év múlva az új király, Xerxész újabb hadjáratot indított. Thermopülainál Leónidász parancsnoksága mellett a spártai vitézek maroknyi csapata életét áldozta a hazáért. (ie. 480). Athén is elesett. Majd ugyanebben az évben Szalamisz szigeténél szétverték a perzsák hajóhadát. Athén Periklész idején érte el fejlõdésének csúcspontját: a Földközi-tenger leghatalmasabb és leggazdagabb államává tette. Kibontakozott a demokrácia, Athén újjáépült és a szellemi élet központja lett. 
    
A mûfaj kialakulása: Míg az Archaikus-korban a homéroszi eposzok, a klasszikus-korban a líra, addig az ie. V. században a dráma lett a görög irodalom vezetõ mûneme. A dráma kialakulása vallásos szertartásokhoz, elsõsorban Dionüszosz ünnepeihez kapcsolódik. A szõlõmûvelés, a bor és a mámor istenének egy évben több ünnepe is volt. A városokban - január végén - ötven ifjúból álló kórus az isten oltára elõtt kardalokat, dithüramboszokat adott elõ, s ezekben Dionüszosz mitikus sorsát, tetteit, szenvedéseit, halálát és újjászületését énekelték meg. Az elsõ lépés a "dráma" felé valószínûleg az volt, hogy a Dionüszoszt megszemélyesítõ karvezetõ kivált a kórusból, az isten oltárához lépve egy-egy részletet elmondott életébõl, s erre a kar hódoló énekkel válaszolt. Késõbb a dráma tárgya is változott: Dionüszosz helyét a trójai, a mükénei és a thébai mondakör hõsei foglalták el.
    A 90 esztendõt megélt Szophoklész munkásságában érte el a görög tragédiaköltészet a tetõpontját. Õ léptetett fel elõször három színészt, õ vezette be a díszletezést, s a kórus tagjainak számát 12-rõl 15-re emelte. Több mint 120 darabot írt, hét tragédiája közül 3-3 a trójai és a thébai mondakörbõl meríti témáját, egy pedig Héraklészról szól. Antigoné címû tragédiája a thébai mondakörhöz tartozik. A korabeli nézõ ismerte a mítoszt, a mai olvasónak viszont, hogy megértse a tragédiát, az elõzményekre való célzásokat, mindenekelõtt a Labdakidák végzet sújtotta családjának szomorú történetével kell megismerkednie. 
  
A thébai mondakör: Laiosz, Labdakosz fia, Thébai királya feleségével, Iokasztéval hosszú ideig önmegtartóztató módon élt, mert az a borzalmas jóslat nehezedett a királyi párra, hogy Laiosz születendõ fia meg fogja ölni apját és anyját veszi el feleségül. Egyszer (bormámorban) mégis gyereket nemzett, fia bokáját átszúrta (Oidipusz - dagadt lábú) és kitette a Kithairón hegyére. De a megbízott szolga megsajnálta és elvitte Korinthoszba, Polübosz királyhoz, aki saját fiaként felnevelte. Fiatalkorában egy lakomán valaki "cserélt gyermeknek), fattyúnak nevezte. Elment Delphoiba és ua.-t a jóslatot kapta, mint apja. Ezért nem tért vissza Korinthoszba, mert Polüboszt és feleségét hitte szüleinek. Thébai felé idegenekkel veszekedésbe keveredett és megölte igazi apját. Thébait ekkor a Szphinx tartotta rettegésben - találós kérdés (4,2,3 láb) - Oidipusz megoldja - Szphinx öngyilkos - Oidipusz elnyeri az özvegy (anyjának) kezét - teljesül a jóslat. Négy gyereke született (Polüneikész, Eteoklész - fiúk, Antigoné, Iszméné - lányok). Dögvész tör ki, a jóslat szerint addig tart, míg Laiosz gyilkosa nem bûnhõdik - nyomozás - Oidipusz rájön mindenre - megvakítja magát, Iokaszté öngyilkos lesz - Oidipusz Kolónoszban éli le maradék életét. Fiúk felváltva uralkodnak - Eteoklész számûzi testvérét - veszekedés - Polüneikész argoszi sereggel tér vissza - a két testvér megöli egymást (thébai gyõzelem). A trón Iokaszté testvérére Kreónra száll. 

Az antik dráma jellegzetes vonásai
: Az események színhelye egyetlen tér, amit látni lehet. Az egyre feszültebbé váló konfliktus szenvedélyes viták, szócsaták formájában valósul meg. A valóságos tettek, a tettleges összeütközések máshol, a színpadon kívül zajlanak le. Ezekrõl az õr, illetve a hírnökök elbeszéléseibõl értesülünk. A tragédia idõtartama csupán néhány óra. A kórus (kar), mely énekel (kardal), esetleg tánccal kísérte és magyarázta a cselekményt, elválaszthatatlan a görög drámától. Fontos szerepe volt a kórusban a tragédiák (drámai mûvek) szerkezeti tagolásában: a mai jelenetnek, felvonásoknak megfelelõ részeket választotta el egymástól. Az Antigonéban az egyes kardalok nemcsak elválasztják, hanem össze is kapcsolják az egymás után következõ párbeszédes jeleneteket (pld. 1. jelenet - ujjongás a gyõzelem miatt, új király megjelenése). Észrevehetõ különbség van a dialógusok és a kardalok verselése, nyelve stílusa között. A dialógusok hatos jambikus sorokból állnak, s a harmadik lábban (a görög eredetiben) legtöbbször sormetszet található. 
  
Az Antigoné szerkezete: Szophoklész nagy mûvésze a tragédia szerkezeti felépítésének: már az elején érezteti az összeütközés bekövetkeztét. Mûvészi tudatossága fõleg a jellemek megalkotásában tûnik ki.

A drámai harc és a jellemek: Szophoklész Antigonéja az európai dráma egy sajátos típusát képviseli. Ez a tragédia egyetlen konfliktus köré épül: két, egymás ellen feszülõ akarat összeütközését ábrázolja. A fõszereplõ rendszerint olyan erkölcsi elveket képvisel, amelyeknek igazságát az adott korban mindenki elismeri. Drámai szituáció, drámai harc. A fõszereplõ, sorsától függetlenül, általában eléri, amit akar: az ellenfél által létrehozott szituáció megszûnik, s ezután helyreáll az erkölcsi világrend. A drámai cselekmény arra kényszeríti a nézõt, hogy válasszon a színpadon felkínált magatartásformák közül. Az író szinte sugalmazza a helyes döntést a jellemek milyensége által, de állásfoglalása nem mindig egyértelmû és nem menti fel a nézõt a döntés felelõssége alól. 
   

Antigoné és Iszméné: a prologoszban találkozunk velük. Drámai szituáció megjelenése. Isteni (halottat el kell temetni) és emberi törvény (Polüneikész hazaáruló, nem szabad eltemetni) szembenállása. Antigoné és Iszméné döntésének különbözõsége. A mû során feltûnõ õr is elismeri az isteni törvényt, de még Iszménénél is jobban félti az életét. Antigoné habozás nélkül dönt, s öntudatosan megy "szép halála" felé. De van benne valami emberen túli erõ, emberfeletti szenvedély is, mely megborzongatja a nézõt.
Kreón jellemzése, szembeállítása Antigonéval, "Sok van mi csodálatos", Haimón jellemzése (párhuzam Antigonéval, Kreónnal), Teiresziász és Kreón, Végkifejlet (már késõ), Antigoné tragikuma, Kreón bukása.

Fő- és mellékkonfliktus: Kreón és Antigóné között van a főkonfliktus. A mellékkonfliktus Kreón és a fia között, Antigoné és Iszméné között, a jós (Teiresziász) és Kreón között, a vének és Kreón között.

 

 

A mű mondanivalója (a mű üzenete): két erkölcsi világfelfogás szembeállítása.

Kreón magabiztos, fölényes, nem uralkodói bölcsesség jellemzi, csupán hatalmát fitogtatja.

Antigóné kemény és hajlíthatatlan.

„Sok van mi csodálatos, de az ember a legcsodálatosabb.” A kar az ember csodálatosságáról énekel, mert ésszel él, termésre kényszeríti a földet, övé a széllel versengő gondolat, a beszéd legmagasztosabb tudománya. A halál az emberi hatalom korlátja, ez különbözteti meg az istenektől. Az ember a mindenség ura, a gonoszra is képes. Azt az embert tiszteli, aki egymás mellé helyezi a honi törvényeket, és az isteneknek tett eskü szent jogát.

 

 

Antigoné szembekerül a zsarnokkal a saját, az istenek és az emberiség által szentesített törvény szerint, mert a halottat el kell temetni, végtisztességet kell neki adni. Ezzel szemben Kreón parancsa ezt megtiltja, nem engedi eltemetni, megsiratni sem szabad. Antigoné saját lelkiismeretére hallgat, és azonnal cselekszik. Az életénél is fontosabb az erkölcsi igazság. Tettével egyedül marad. A húga Iszméné fél a zsarnoktól, eleinte nem támogatja, később együttérzésből kiáll testvére mellett. Antigoné azonban elutasítja. Haimón védeni próbálja Antigonét, de nem az eszméi miatt, hanem mert szerelmes belé. A vének eleinte leplezik együttérzésüket. Antigoné tragikus hős. Az emberiség és a lelkiismeret parancsait az életénél is fontosabbnak tartja. Elbukik, de erkölcsileg felülemelkedik. Általános elveknek enged. A zsarnok elleniség hőse, mártírja. Hősi példa az alakja, mert azt hirdeti, hogy embertelenséget még parancsra sem szabad elkövetni.

 

Kreónnak tejhatalma van, ezzel száll szembe Antigoné, rajta kívül senki sem mer szembeszállni vele. Amit Kreón először mond, az igaznak tűnik, a város érdekeit tartja szem előtt, a rend, a nyugalom, a törvényesség helyreállítása a célja, ám már az első parancsa ellenérzést kelt, mindenki fél tőle. Erkölcsileg egyre mélyebbre süllyed. Nem hallgat a jósra. Bukása az embernek és az uralkodónak a veresége. Ez nem tragikus bukás, hanem a jogos büntetése. Nem hallgat Haimónra – megjelenése késleltető mozzanat, mert a nézőben felébred a remény, hátha tud hatni apjára, s megmentheti még menyasszonyát -, fiára, aki azt mondta: „Mást is megöl halála, hogyha meghal ő.” A vének bölcs belátásra szólítják fel, de ő a tanácsra sem hallgat már.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

.

(Kovács Kata, 2017.02.11 12:34)

A végén Kreón jellemzésénél, az hogy a tanácsra sem hallgat már az nem túl jó, mivel pl.: Teiresziász, a vak madárjósra hallgat csak akkor már túl késő, hogy megmentse Antigonét.