Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Árpád-házi királyok (1116-1270)

2011.03.03

II. István (1116-31)

szülei: Könyves Kálmán + Felícia normann hercegnõ

házastársa: ismeretlen nevû, a capuai normann hercegnek, Róbertnek a lánya

gyermekei: Saul

Kálmán király, hogy a trónutódlás mindig vitatott kérdését eldöntse, még életében királlyá koronázatta az alig négyesztendõs kisfiát, Istvánt. Hogy István újra és újra szervezkedõ riválisát is félreállítsa, Álmost és annak fiát, Bélát 1115-ben megvakíttatta.

II. István számos külpolitikai nehézséggel került szembe uralkodása idején. 1116-tól 1619-ig a Dalmát tengerpartot visszaszerezni akaró Velencével kellett háborúznia, sikertelenül. Késõbb a cseh belpolitikai viszályokba való beavatkozása miatt évekre megromlott a cseh-magyar viszony. Zsákmányszerzõ betörést hajtott végre a szomszédos osztrák területekre, mely nem maradt viszonzatlanul. Sikertelenül támadott Kijev ellen, segítséget nyújtva Vlagyimir elûzött kijevi fejedelemnek. 1127-ben Bizánccal hadakozott, mert Komnénosz János bizánci császár Velence mellé állt Dalmácia kérdésében, valamint azért, mert menedéket nyújtott a vak Álmos hercegnek, II. István riválisának. Az ellenségeskedés következménye lett a Szerémség kíméletlen feldúlása és kirablása a baszileusz részérõl. A sikertelen külpolitika Magyarországot szembefordította a szomszédos államokkal, és ez végezetül belpolitikai nehézségeket is eredményezett. Az elõkelõk között nem kevesen lehettek, akik elégedetlenek voltak a királlyal. Valószínûleg ezt érzékelve hívta II. István az udvarába Vak Bélát, és gondoskodott róla. Feleségül a szerb fejedelem leányát, Ilonát szerezte meg neki, és ezzel a Bizánc-ellenes magyar-szerb szövetséget is megpecsételte.

1131. március elején vérhasban halt meg. Váradon László király mellé temették.

 

II. Béla (1131-41)

szülei: Álmos herceg + Predszláva kijevi hercegnõ

házastársa: Ilona a szerb nagyzsupán I. Uros lánya

gyermekei: Géza, László, István, Zsófia, Álmos, Gertrúd

1108 és 1110 között született, nevét dédapjáról, I. Béla királyról kaphatta. Életének sorsdöntõ tragédiája, hogy 1115-ben apjával, a trónra törõ Álmossal együtt megvakíttatta õt Kálmán király. A félre állított Álmos és Béla a dömösi prépostságon húzták meg magukat, távol az országos politikától. Kálmán halála után, II. István király idejében azonban Álmos herceg újra kísérletet tett a hatalom megszerzésére. Sikertelen próbálkozása utána az egész családnak menekülnie kellett bizánci területekre. II. István szerencsére nem volt bosszúálló természetû, úgyhogy 1129 táján már a királyi udvarban talájuk Bélát. A király támogatása révén kapja meg feleségül a szerb nagyzsupán lányát, Ilonát. Újabb nehézséget az jelentett, hogy II. István halála után a fõurak egy része annak fiát, Sault tekintette törvényes utódnak, míg mások Bélát akarták a trónra ültetni. A trónviszály Béla javára dõlt el. 1131. április 28-án Székesfehérvárott királlyá koronázták. Uralma a gyászos emlékû aradi gyûléssel kezdõdött. Itt Ilona királyné - aki mindvégig Bélával együtt kormányzott - a király egykori megvakítói, a Kálmán párti fõurak kivégzését kérte híveitõl. Vérengzés kezdõdött, amelynek sok fõúr áldozatul esett. Béla király idején lépett fel trónkövetelõként Borisz, aki állítólagosan Kálmán király elbocsátott feleségének, Eufemiának volt utószülött fia. Kievi, bizánci, lengyel és német kapcsolatai segítségével kívánt a magyar trónra kerülni. 1132-ben azonban vereséget szenvedett II. Béla király csapataitól, így le kellett mondania a trónról. Béla, bár az egyházi ügyekbe gyakran beleszólt, mégis közkedvelt volt az egyháziak szemében. Gazdag adományaival segítette az egyházat, több kolostort is alapított. Eredményes külpolitikáját bizonyítja Bosznia megszerzése. 1141. február 13-án halt meg. Székesfehérvárra, atyja mellé temették.

 

II. Géza király (1141-62)

szülei: II. Vak Béla király + Ilona szerb hercegnõ

házastársa: Eufroszina orosz hercegnõ

gyermekei: István, Béla, Géza, Árpád, Erzsébet, Odola, Ilona

1130-ban született Tolnán. Apja halála után három nappal már királlyá koronázták. Az alig 11 éves gyermekkirály helyett anyja, Ilona és Belus herceg kormányozták az országot. 1146-ban a kijevi Borisz herceg trónkövetelõként elfoglalta Pozsonyt német segítséggel. A királyi sereg megjelenésére a betolakodók visszadták a várat, de egy idõre megromlottak a német-magyar kapcsolatok: Géza büntetõhadjáratot vezetett Henrik osztrák õrgróf tartományaiba, ahol gyõzelmet aratott. 1147-ben, majd 1148-ban két kersztes sereg is átvonult az országon. Géza katonai erejével sikeresen biztosította az ország sértetlenségét, illetve a III. Konrád, majd VII. Lajos vezette keresztes seregek nyugalmát.

Géza kormányzatának egyik legfõbb jellemzõje, hogy a fõurakkal egyetértésben kormányzott. Egyházi és világi fõurakból álló királyi tanács mûködött mellette, melynek véleményét döntéseiben figyelembe vette.

Külpolitikája egy Európai nagyhatalom külpolitikájának felelt meg. Beavatkozott az orosz fejedelemségek ügyeibe, a bizánci hatalmi rivalizálásokba, de pénzelte a császár-ellenes harcokat folytató Welf fejedelmeket is, sõt a Velence-ellenes záraiakat is.

Hithû katolikus volt, aki vasárnap még hadakozni sem volt hajlandó, ugyanakkor az egyháziak megbotránkozására a hazai mohamedánoknak engedélyezte a többnejûséget és ágyasok tartását. Számos egyházi alapítás fûzõdik nevéhez. Õ hívta be az országba a cisztercitákat, a johannitákat, akiknek Jeruzsálemben rendházat is építtetett.

1162. május 31-én halt meg, alig harmincévesen. Székesfehérvárott temették el.

 

II. László király (1162-1163)

szülei: II. Vak Béla + Ilona szerb hercegnõ

házastársa: ismeretlen

gyermeke: Mária

1131-ben született, nevét Szent Lászlóról kapta. 1137-ben II. Béla a boszniai hercegséget fiának adta, amit feltehetõleg országos befolyású fõurak (bánok) irányítottak az ifjú herceg helyett. 1160-ban kísérletet tett, hogy testvérétõl II. Gézától elragadja a hatalmat, de sikertelen volt szervezkedése. Ezek után görög földre távozott, Bizáncba, ahol testvérével, Istvánnal együtt várta az újabb alkalmat a trónrakerülésre. 1162-ben érkezett meg II. Géza halálának híre Bizáncba, és ekkor császári segédcsapatok támogatásával Magyarországra indult László herceg, hogy átvegye a hatalmat. A magyar fõurak egy része, mivel ellenezte II. Géza megkoronázott fiának, III. Istvánnak az uralmát, támogatta László hatalomra kerülését. 1162-ben Mikó kalocsai érsek megkoronázta Lászlót, így az országnak két királya lett egyidejûleg. Az esztergomi érsek (Lukács) kiközösítette Lászlót, aki azonban elfogatta és bebörtönözte az ellenszegülõ fõpapot. Politikai bölcsességére vall, hogy sem testvérével, sem riválisával - III. Istvánnal - nem élezte ki az ellentétét II. László. A katonailag gyengébbnek bizonyuló III. Istvánt nem üldözte, testvérének, a késõbbi IV. Istvánnak pedig megszervezte az ország egyharmadára kiterjedõ hercegséget. 1163. január 14-én váratlanul meghalt. Egyesek mérgezésrõl beszéltek. Testét Székesfehérváron temették el.

 

IV. István (1163-65)

szülei: II. Béla király + Ilona szerb hercegnõ

házastársa: Mária

gyermeke: -

István még 1157-ben testvére, II. Géza ellenes fõúri összesesküvést szervezett. A király meggyilkolása azonban nem sikerült, ezért menekülnie kellett. Barbarossa Frigyes német császárhoz menekült, bevádolva II. Gézát. A császár azonban Géza követeit meghallgatva annak javára döntött, így Istvánnak nem maradt más hátra, mint hogy a Magyarországgal akkor ellenséges Bizáncba meneküljön. Itt megszerezte Manuel császár támogatását, akinek terve volt, hogy a magyar trónra egy hozzá hû uralkodót segítsen. Istvánt azonban nem fogadták el királyuknak a magyar urak, ezért Mánuel ideiglenesen annak testvérét, Lászlót támogatta, akit királlyá is választottak az elõkelõk. II. László halála után azonban István megszerezte magának a magyar trónt. 1163-ban õt is, mint Lászlót, Mikó kalocsai érsek koronázta királlyá, mivel az esztergomi érsek nemhogy megtagadta az ellenkirály koránázását, de ki is közösítette õt az egyházból. IV. István a feltétlen görögbarát politikájával és a katolikus egyház visszaszorításával olyannyira meggyûlöltette magát, hogy nem tudta elhárítani III. István támadását. 1163. június 19-én vereséget szenvedett. Ezután sem a bizánci, sem a német császári udvarban nem kapott támogatást tervei megvalósításához. Egy ízben még bizánci seregek élén az országra támadt, de sikertelenül. Zimony várában tartózkodott maradék híveivel, amikor azok, hogy III. Istvántól kegyelmet kapjanak, megmérgezték õt.

 

III. István (1162-72)

szülei: II. Géza király + Eufroszina orosz hercegnõ

házastársa: 1. ismeretlen nevû 2. Ágnes

gyermeke: Béla

Amikor II. Géza király meghalt, a hatalmat fia, a III. István néven királlyá koronázott trónörökös szerezte meg. Uralmát azonban meg kellett védenie Géza testvéreitõl, Lászlótól és Istvántól. E két trónkövetelõ Bizáncban talált menedéket II. Géza király uralmának idején, annak halálakor pedig a senioritas trónöröklési elvére hivatkozva Magyarországra jöttek. Mindketten Manuel bizánci Forrás: http://www.doksi.hu

császár támogatását élvezték.

II. László királlyá választása után a koronázást Mikó kalocsai érsek végezte el, mert Lukács Esztergomi érsek - hûen III. Istvánhoz - megtagadta azt. Az ország nagy részét birtokba vevõ II. László börtönbe vetette az ellene szegülõ érseket. Rövid, mindössze hat hónapig tartó uralkodása alatt a király nem igyekezett szembeszállni III. Istvánnal. A Pozsonyba húzódott uralkodót békén hagyta, mert tudta, hogy jelentõs támogatottságnak örvend az elõkelõk körében. II. László 1163 januárjában váratlanul meghalt. Sokan mérgezésrõl beszéltek. Testét a székesfehérvári bazilikában temették el. Riválisa halála után III. Istvánmég mindig nem birtokolhatta egyedüli királyként a hatalmat az országban. A fõurak egy része ugyanis IV. István néven királlyá tette II. Béla fiát, II. László testvérét. III. István a nagybefolyású esztergomi érsek (Lukács) támogatásával - miután katonai vereséget mért IV. Istvánra - megszilárdította hatalmát az országban. Hogy a fõurak támogatását megnyerje, szembefordult korábbi patrónusával, Manuel bizánci császárral. Felhasználta ehhez az elégedetlenkedõ szerbek mozgalmait, de 1164-ben Manuel fegyveres betörésekor segítségül hívta még a cseh királyi seregeket is az ország védelmére. Manuel császár katonai erejére jellemzõ, hogy sikeresen megszállva tartotta Dalmáciát, Horvátoszágot, Boszniát és a Szerémséget. Lukács érsek segítségével rendezte III. István a pápához fûzõdõ kapcsolatát is. Korábban egyházi jövedelmeket használt fel hadjáratai finanszírozásához, gyakorolta az invesztitúra- jogot, és ezzel ellenfelévé tette III. Sándor pápát. Nevéhez fûzõdnek az elsõ városi kiváltságok. Fehérvár polgárai ekkor szereznek külön jogokat. 1172-ben, állítólag mérgezés következtében, huszonöt éves korában halt meg. Esztergomban temették el, korán elhunyt Béla fia mellé.

 

Imre király (1196-1204)

szülei: III. Béla király + Chatillon Anna, az antiochiai fejedelemnõ lánya

házastársa: Konstancia, II. Alfonz aragóniai király lánya

gyermeke: László

III. Béla király még 8 éves korában megkoronáztatta gyermekét, Imrét, hogy trónrakerülését ezzel is segítse. Késõbb Dalmácia és Horvátország igazgatása lett a felnövekvõ királyfi feladata. Béla halálakor azonban Imrének a királyságért meg kellett küzdenie testvérével, András herceggel. 1197-ben András egy gyõzelme miatt Imre királynak le kellett mondania Dalmáciáról és Horvátországról András javára. 1099-ben végre a király legyõzte testvérét, ezért annak menekülnie kellett. 1203-ban kiújult a trónviszály Imre király és András között. Az uralkodó ekkor még megkoronáztatta fiát Lászlót, de az ország irányítását Andrásra mint kormányzóra bízta. Ezután nem sokkal, fiatalon, alig harmincévesen meghalt. Az egri székesegyházban temették el.

 

III. László király (1204-1205)

szülei: Imre király + Konstancia

házastársa: - gyermekei: -

Alig háromévesen került a trónra apjának, Imre királynak az akaratából. A hatalmat azonban nem az õ támogatói gyakorolták, hanem Imre testvére, András. Lassan András mindenbõl kiszorította az gyermekkirályt. A pápa tiltakozása ellenére megfosztotta a pilisi apátságban elhelyezett örökségétõl, támogatóit megfélemlítette. Végül azt is meg kívánta akadályozni, hogy Konstancia anyakirálynõ Bécsbe menekülhessen Imre utódjával, III. László gyermekkirállyal VI. Lipót osztrák herceghez. A herceg vállalta volna a menekültek védelmét. András, hogy döntésre

vigye a dolgot, fegyverkezni kezdett VI. Lipót ellen. 1205 májusában azonban a négy éves III. László meghalt. Ez eldöntötte a trónviszályt. A hatalom Andrásra maradt.

 

II. András (1205-35)

szülei: III. Béla király + Chatillon Anna

házastársa: 1. Meráni Gertrúd 2. Jolánta 3. Beatrix, egy itáliai õrgróf lánya gyermekei: Mária, Béla, Erzsébet, Kálmán, András, Jolánta, utószülött István

Miután sikeresen kiszorította a hatalomból a gyermek III. László királyt, 1205-ben a kalocsai érsek királlyá koronázta. Hogy híveinek táborát növelje, András nagyarányú birtokadományozásokba kezdett. Ekkor kerültek vármegyényi királyi birtokok fõúri elõkelõk kezébe. (A birtokok ráadásul nem hûbérbirtokként, azaz katonai szolgálatért cserébe kerültek átadásra, hanem feltétel nélkül.) A megadományozottak között nagy számban voltak merániak, akik a királynõvel érkeztek Magyarországra, így a hazai arisztokrácia ellenségesen tekintett rájuk. A királynõ erõteljesen befolyásolta nemcsak a birtokadámányozások ügyét, hanem II. András személyi politikáját is. Mindennek a következménye Gertrúd 1213-ban történt meggyilkolása lett, melyet a hagyomány Bánk bán illetve Péter bán nevéhez köt. A király külpolitikája különösen aktív volt Halics irányába. Igyekezett az ottani trónviszályokba tevõlegesen beavatkozni, sõt hódítani. 1206-ban felvette a Halics királya címet is. 1217-ben a király pápai felkérésre keresztes hadjáratot vezetett a szentföldre. A vállalkozás azonban inkább ereklyegyûjtõ körutazás lett, mint hadi vállalkozás, hiszen a királyi seregek sehol sem harcoltak. A II. András uralmával elégedetlenkedõk 1222-ben a királyt az Aranybulla nevezetû oklevél kiadására kényszerítették. Ebben az eddig félreállított fõurak, valamint a királyi szerviensek (közvetlenül a király katonai szolgálatában állók) jogait biztosította az uralkodó. 1232-ben II. András a Zala megyei szervienseknek megengedte, hogy önállóan válasszanak maguknak bírákat. Ez a szervezkedés tekinthetõ a késõbb majd oly fontossá váló nemesi vármegye elõzményének. 1232-ig II. András Halicsba vezetett sikertelen hadjáratokat, majd az országtól keletre élõ kunok megtérítésére tett kísérletet. 1235-ben azonban váratlanul meghalt. Utódai közül különösen híressé vált Árpádházi Szent Erzsébet, aki Lajos türingiai õrgrófnak lett felesége, és a szegények istápolásában szerzett halhatatlan érdemeket.

 

IV. Béla (1235-70)

szülei: II. András + merániai Gertrúd

házastársa: Mária, a nikaiai Laszkarisz Teodor császár lánya

gyermekei: Kunigunda (Kinga), Anna, Erzsébet, Konstancia, István, Margit, Béla

1206-ban született, és mindössze hétéves volt annak a merényletnek az idején, melyben anyja halálát lelte. Valószínûleg fõúri körök követelésére már 1214-ben megkoronázták. A nyolc esztendõs király csupán eszköz lehetett bizonyos nagyobb befolyásra vágyó elõkelõk kezében. Az 1218-ban a Szentföldrõl visszatérõ apja feleségül hozta neki Máriát, a nikaiai császár lányát. Az 1235-ben apja után elfoglalhatta a trónt. Kemény kézzel látott ekkor a politizáláshoz. A III. Béla korabeli földbirtokviszonyokat kívánta visszaállítani. Elõdei, Imre, III. László és II. András ugyanis óriási tömegben adományozták a királyi birtokokat, hogy fõúri támogatókat szerezzenek maguknak. IV. Béla, ha kellett, erõszakkal szerzett érvényt akaratának, és a korábban könnyelmûen adományozott birtokok jórészét visszavette. 1236-ban visszatért Magyarországra Juliánus barát domonkos szerzetes. A keleten maradt magyarság megtérítése érdekében útnak indult szerzetes hírt hozott a közelgõ mongol támadásról. A király és a magyar fõurak azonban lekicsinyelték a veszélyt. 1239-ben IV. Béla befogadta Magyarországra a kunokat, akik Kötöny vezér irányítása alatt a tatárok elõl menekültek. A király e harcias nomád népcsoportra támaszkodva igyekezett megerõsíteni hatalmát. Az alattvalói szemében azonban ez visszatetszést szült, sokan méginkább ellene fordultak. Forrás: http://www.doksi.hu

1241 márciusában törtek be a tatárok az országba. A népszerûtlen király hadbahívó parancsára halogatva gyülekeztek a magyar elõkelõk. Ráadásul a Pest környéki táborba érkezõ Kötöny kun vezért a magyar fõurak meggyilkolták, mert úgy hírlett, hogy összejátszik a tatárokkal. Erre a kunok déli irányba kivonultak az országból, útközben pusztítva a magyar településeket.

A tatárokkal 1241. április 10-rõl 11-re virradó éjjel kényszerültek összecsapni a magyar seregek.A katasztrofális magyar vereség után a királynak menekülnie kellett, és a pusztító tatár seregek elõtt védtelen maradt az ország.

A tatárjárás után IV. Béla rendkívül aktívan fejlesztette az ország fegyveres erejét. Belsõ békét teremtett azzal, hogy korábbi politikájával ellentétesen birtokadományozásokba kezdett. Ugyanakkor a megadományozottakat katonaállításra és várépítésre is kötelezte. Hasonló kötelezettségek mellett adott városi kiváltságokat gazdagabb településeknek. Visszatelepítette az országba a kunokat és befogadta a velük érkezett jászokat is, határvédelmi feladatokat bízva rájuk.

Az 1260-as évektõl kezdve IV. Béla helyzetét nehezítette, hogy fia, István, aki 1262-ben megkapta az "ifjabb király" méltóságot is, önálló politizálásba kezdett. A keleti országrészben saját nádora és pénze volt, önálló külpolitikát folytatott. A két király közti fegyveres összecsapások csak 1266-ban értek véget.

IV. Béla 1270 májusában halt meg. Testét az esztergomi ferences templomban temették el.

 

 

A mappában található képek előnézete Árpád-házi családfa